Regisztráció 2016-ban

Résztvevő 2011 óta

Előadó 2011 óta

Innováció – Szervezeti kultúra – Leadership

Több kutatás is igazolja, hogy szinteket lépve fejlődünk, az előrelépéshez pedig új ötletekre, sok energiára, nyitottságra és lelkes, elkötelezett munkatársakra van szükség. Evidens következtetés tehát, hogy a sikeres vezető egyik legfontosabb feladata a szervezet innovációs képességének növelése. De mit is jelent ez a hétköznapokban? Mit teszünk, illetve mit tehetünk, ha a kollégáink közt még mindig túl sokan vannak, akik szenvedély és cél nélkül igyekeznek túlélni.

 

Az innováció egyik alapvető feltétele, hogy az általunk vezetett egyének, csapatok és szervezetek aktív állapotba kerüljenek, s hogy a mindennapok során mindenki a tudása és a képessége legjavát adja a közös munkához. Mi kell tehát ahhoz, hogy ez az aktív állapot, és erre építve az előrelépés, a folyamatos fejlődés és a pozitív változás újra és újra megvalósulhasson? Hol és milyen szerepe van ebben a szervezeti kultúrának és a vezetésnek, illetve a szervezetek vezetőinek?

És végül, merre mennek, milyen irányba fejlődnek, hogyan néznek ki a jövő szervezetei? Lehet, hogy az új modell már készen áll? Lehet, hogy a jövő szervezetei már itt vannak körülöttünk, s csak arra várnak, hogy eljöjjön számukra a megfelelő pillanat? Mit tanulhatunk a „start up”-októl, és mit tanulhatnak ők a sikeres nagyvállalatoktól? És van-e, amiben a non-profit szektor jobban teljesít, mint az üzleti szféra szereplői, vagyis tanulhatunk-e egymástól ebben a dimenzióban is? 

A VI. Flow Leadership Konferenciára idén azért lesz érdemes ellátogatni, mert vendégeink és résztvevőink is arról beszélgetnek majd, hogy mit tesznek nap mint nap az innováció kultúrájának megteremtéséért, és hogy saját szervezeteikben hol tartanak, meddig is jutottak el ezen az úton.

ELŐADÓK

d_toth_kriszta

D. Tóth Kriszta

D. Tóth Kriszta a WMN.hu on-line magazin alapító főszerkesztője. Újságíró, tudósító, riporter, író, örök megújuló.
enrique_j_zaldivar

Enrique J. Zaldivar

Szervezetfejlesztő, egyetemi tanár, keynote speaker, az Inspired Inc. társalapító tulajdonosa.
pistyur_veronika

Pistyur Veronika

A Bridge Budapest egyik megálmodója és társalapítója, a Central European Startup Award 2016-os díjazottja.
pozsonyi_gabor

Pozsonyi Gábor

Az első magyar közösségi bank, a MagNet Bank vezérigazgató-helyettese és igazgatósági tagja.
simo_gyorgy

Simó György

A Day One Capital ügyvezető igazgatója, kockázati tőke befektető, a 3D nyomtatás hazai úttörője.
suzanne_m_zaldivar_

Suzanne M. Zaldivar

Vezetésfejlesztési tanácsadó, executive coach, az International Organization Development Association (IODA) új elnöke.

REGISZTRÁCIÓ

Ha programjaink felkeltették érdeklődését, a következő űrlap kitöltésével és elküldésével regisztrálhat eseményünkre.




Áraink - Csomag választása


* Szakmai Támogatóként tekintünk arra a szervezetre, amely a konferenciára, hónapokkal előbb jelentős számú résztvevőt regisztrál, ezzel is elősegítve a szakmai fórum létrejöttét. Ezen cégek logóját a konferencia honlapján támogatóink között jelenítjük meg.

A részvételi díj tartalmazza a konferencia programjaira történő belépést, valamint az étel-, és italfogyasztás díját.
Tudomásul veszem, hogy a jelentkezési lap kitöltése megrendelésnek minősül, és vállalom, hogy a részvételi díjat a számlán szereplő határidőn belül átutalom a Flow Consulting Kft. számlájára.
A jelentkezés annak visszaigazolásával válik elfogadottá!

Lemondási feltételek:

A lemondást csak írásban fogadjuk el az alábbiak szerint:
• március 10-ig díjmentesen.
• március 11-24. között a részvételi díj 50%-os befizetésével.
• március 24. után a teljes részvételi díj befizetésével.
Személycserét a konferencia előtti napig díjmentesen elfogadunk.

Előző évek